Cukorróka blogja

És a youtube-on reklámozzák is magukat...

http://www.viszony.hu

komolyan megáll az ész

Tegnap óta elkapott a para.

Mármint hogy nemsokára megint egy családtaggal többen leszünk. Oké, persze van ez a 9 hónap amíg felkészül az ember. De erre nem lehet ÚGY felkészülni. Mikor elkezdtem pakolászni a gyerekruhákat tudatosult, hogy ebből tényleg lesz valami. Itt tényleg többen lesznek, és még sehol sem tartok. Luca már tündéri okos (persze mindig az volt!:), de le vagyok döbbenve pl. hogy ennyire érti mi zajlik bennem. Mondogatja, hogy pocaktesó. Meg hogy kínálgatja kakaóval. Felhoztuk neki kis T. régi hintáját, azóta nem akar a másikba beleülni, mutatja az a babáé...

Énekel. Hita-palita, régi kaku, supp...:D

Szóval minden szép és jó, csak kicsit parázok jó mamija leszek-e két gyereknek is.

Nem mostanában jártam itt:)

De hát ez van, ha családja van az embernek. Persze könnyű ráfogni, de én mégis erre szeretném. Minden fontosabb most mint a blog. Most van pár percem munka előtt, így leültem pötyögni.

Megint babát várok, annak minden gyönyörűségével, nehézségével, és iszonyatos félelemekkel. Az éjjel arra gondoltam, hogy tehetem ezt a Lucával, hogy mást is úgy akarok szeretni mint őt??? Csak álltam és ringattam, és elkezdtem félni. Nem mintha nem akarnám ezt a babát! Nagyon is szeretném. Az idilli elképzeléseim a távoli jövőről rendkívül vidámak és színesek. Csak éppen mikor most annyira anyás. Lehet hogy még korán van neki hozzá. Persze mindent meg lehet szokni. Bízom benne, hogy jó döntést hoztunk, hogy kis korkülönbség legyen köztük. Előreláthatólag pár nap különbséggel pont két év lesz közöttük:)

Persze az is, hogy mennyire anyás, az is nézőpont kérdése. T. elvitt múlt hétvégére Egerbe. Nem is emlékszem mikor voltunk így kettesben valahol. Isteni jó volt, persze halálra aggódtam magam mi történik közben anyuéknál. De mint utóbb kiderült teljesen felesleges volt. Míg én szombat reggel bőgtem az egri piacon, mert megláttam egy kisbabát hordozókendőben, addig ő vidáman játszott, és nem sírt egyszer sem:)

Időnként megkérdezte anyutól, hogy "aja? apa?" mondta neki anyu, hogy "majd jönnek vasárnap/holnap/délután" :)

Aztán az is történt, hogy betöltöttem egy kerek évszámot. Nem volt annyira szörnyű, igazából rám szóltak, hogy ne rontsam el mindenki örömét, és rájöttem, hogy igazuk van, ha ünnepelni akarnak akkor én minek siránkozzak. És jól is sikerült minden. Sok szép dolgot kaptam, nagyon kedves köszöntéseket, de a legszebb a 30. születésnapomban az az volt, hogy mikor reggel lejöttem 30 hófehér papírpillangó volt felragasztva az ajtóra, és a tükörre... Ezt soha nem felejtem el azt hiszem:-)

Vettünk egy autót is, "aki" igazi családtaggá vált már, nagyon szeretjük a mi kis fókánkat.

Nagyjából ennyi rólam. Sok szomorú dolog történik körülöttem, de próbálok a jóra koncentrálni, és abban meglátni a kapaszkodókat. Így könnyebb:)

Ezt a levelet küldtem a MÁV-nak:

Tisztelt MÁV!

Évek óta már Monorierdőn lakom, rá vagyok kényszerülve hogy vonattal járjak, amivel többé-kevésbé meg is voltam elégedve. Az elmúlt évek során azonban egyre inkább megváltozott a véleményem a szolgáltatásukról. Másfél éve megszületett a kislányom, én rendületlenül állok az állomáson, várok, esőben-fagyban, és "megértésemet köszönik". Senkit nem érdekel megértek-e. Hát eddig igen. De amit ma tapasztaltam az minden eddigi várakozásomat felül múlta. Rohantam reggel a vonathoz, és a csodálatos automatájukból szerettem volna jegyet venni, ami önmagában is legalább öt perc. (legutóbb azt tapasztaltam, hogy miután kiadta a jegyet, vagy 5 percig ott hagyta a "jegy nyomtatása 1/0, kérem várjon" feliratot, holott már régen kiadta az előttem vásárlónak). Szóval rohanok az orvoshoz a másfél éves kislányommal akinek épp indulás előtt 39 fokos volt a láza. Ez lehet, hogy senkit nem hat meg, nekem az első gyerekem első láza, szóval eléggé ideges voltam. Álltak előttem az automatánál, és persze próbálkoztak a jegyvásárlással, mert az olyan mintha lottózna az ember, vagy összejön vagy nem. Piros lett a lámpa, indulnom kellett, nem tudtam várni. Tudtam, hogy hivatalosan már csak az automatából vehetnék jegyet, de gondoltam látja a kalauz, hogy gyerekkel vagyok csak engedi hogy vegyek nála. Felszállok a vonatra, próbálom itatni-etetni a gyereket, jön a kalauz. Mondtam hogy mi történt, csak egy megállót mentem, eszembe sem volt lógni, sosem tettem. Húzza a száját, mormog. Mondtam, hogy álltak előttem és nem értem volna el a vonatot. Mire pötyög a gépbe, gondoltam semmi baj. Kifizettem a 33%-os jegyet ami Monorierdőről-Monorra 170 Ft. Ma este pakoltam a pénztárcámban és láttam, hogy nem ám 33-as jegyet kaptam, hanem 90%-osat. Ami azt sem tudom mire jó. Csak éppen a különbözet a kalauz zsebében landolt. Most hogy emlékszem mormogott valami pótdíjról, de igazából nem értettem miről beszélt. Hát tudja kedves, legyen boldog a kalauz az eltett pénzzel. Minden alkalommal amikor babakocsival jövök Pestről természetesen jeggyel, rákényszerülök hogy a kerékpár tárolóban utazzam, lévén, hogy egyedül teljesen esélytelen feltennem a babakocsit a szűk vonatajtókon. Minden délután alkoholgőzös munkásemberekkel, és büdös - már elnézést - kisebbségiekkel és a családjukkal kell megosztanom a kocsit. Dohányozni járnak be a szakadt fiatalok a rokkant WC-be, és itt utazok én, minden héten többször 565 forintért oda-vissza. Megértésem? Az van! Választásom? Az nincs. És tudja mi a legrosszabb ebben? Hogy MINDEN alkalommal kivétel nélkül engedik el a kisebbségieket a kalauzok. Jegy nélkül. "Jaj mi csak eddig meg eddig megyünk." Amióta dolgozom becsülettel veszem meg mindenhova a jegyem. És mi az érdem? Annyi hogy mikor nem tudok jegyet venni az ÖNÖK hibájából mert annyira de annyira bénák ezek a gépek, hogy nem voltak képesek normálisan beüzemelni őket, de az embereket rákényszerítik a használatára. Na akkor még a kalauz is lehúz majdnem 150 forinttal. Tudja ez fáj igazán. Hogy a becsületes ember fizessen, a vonaton meg utazzon a büdös koszos emberekkel akiket meg mindig elengednek. Próbálnék meg egyszer én jegy nélkül utazni. Jönne a csekk, meg a behajtás. Borzasztóan el vagyok keseredve, hogy azt hiszik ez európai szintű szolgáltatás.
Alternatíva? Nincs. Kilátás? Nincs. Csak megértésem és türelmem. Az van. Minden jót.

Érdeklődőknek mondom. L. jól van. Lázas, de kutyabaja. Örök túlélő mint az anyja.

gyűlölöm a szilvesztert

életemben először fogadtam meg pár dolgot, T. azt mondta nem mondhatom el senkinek, de én belesuttogtam L. fülébe álmában. gondolom ez nem számít

közvetlen ezután ömlött a kóla a lábamra

mondtam hogy gyűlölöm a szilvesztert

tudjuk az elméletet a pillangó szárnycsapásáról. de ha arról van szó, hogy én kapcsolom be a szélgépet, utána ne csodálkozzak ha kitör a vihar... basszus. nem ezt akartam. vagy igen? de nem. basszus:(

Ahogy ezt néztem az jutott eszembe, hogy miért is utálják őket az emberek. Mert én sem csípem őket, de ez a videó egy kicsit megváltoztatta a véleményem. Szépek, fiatalok, egészségesek és boldogok... talán ez az oka.

Szép videó, romantikus, igaz hogy hatásvadász, de sztem Réka szétbőgte magát rajta:)

A nutellás joghurtról van szó. Az ötletet a Manner adta, de feleslegesnek tartottam az aromát és a kukoricakeményítőt. Így egyszerűen mixeltem egy nagy evőkanál Nutellát egy pohár natúr joghurttal.

Mit mondjak?

Az eredmény bizarr, ám zseniális.

Nutella imádóknak kötelező.

szokott-e rám gondolni

szokott-e sírni ha meglát egy közös képet

hiányzom-e neki

nekem nagyon

mire jó hogy az ember őszinte a barátjával, ha elveszíti?

Nos hát tudjuk mi történik ugyebár, ha egy Vogon elkezd verset mondani.

Nos én, földi halandó nem részesülök ilyen csodás művészetben, de azért nekem is meg van amivel a világból ki lehet üldözni, és ha megkötöznének (nyamm) és ezt kellene hallgatnom, minimum beleőrülnék.

Nos hát ez régen, ifjú lánykoromban a verselemzés volt. Mit gondolt a költő ugyebár...

KIT ÉRDEKEEEEEL? De komolyan, szerintetek A költő, szeretné, hogy utólag elemezgessétek a dolgot?! SENKI nem fogja tudni megmagyarázni, vagy pontosan leírni, mit is gondolt. Komolyan mondom, borzasztóan bosszant a tény, hogy ilyet tanítanak az iskolában.

De.

Azt hittem az érettségivel megszabadultam a Mumusomtól. De újra felbukkant. A Petőfi rádión. Nyelvelemző nyelvelő nyelvészek elemezgetnek MAGYAR DALSZÖVEGEKET esténként. Fizikai fájdalmat okoz hallgatnom.

HAGYJÁTOK MÁR ABBA!!!!!!!!!!! Sosem szabadulok meg a Vogonoktól?

A wikipedián pedig külön szócikk van a vogon költészetről... de semmi több mint amit amúgy is tudunk róla. Juszt se rakok linket:-)

És még egy "nos" a végére, ha már ennyire nagy a szókincsem. Tudom, ennyi idő alatt (gépelési hibák javításával együtt) már ki is szedhettem volna őket a szövegből. De nem tettem.

hát tisztán látszik, van még mit tanulnom az üzlet világából. például, hogy nyugodtan ellenőrizzem többször a megadott időpontot, hogy tényleg akkor kell-e mennem mikorra emlékszem. ezért van az embereknek határidőnaplójuk meg mindenféle emlékeztetők a telefonjukban.

talán nem is nekem való ez az egész mosoda ügy. talán nem vagyok elég felnőtt hozzá.

meg kéne maradnom ott ahol eddig, gürizni és nyelni úgy ahogy eddig, azt legalább nem szúrom el.

fasza.

az első begyújtás. olyan kis finoman, egy gyufával a kézben, lassan ég le a papír... aztán ropog. lángra lobban az egész, ráhúzod a karikákat a platnira, és várod, hogy megcsapjon a meleg.

az első idén.

na nem mintha fáznék, de kell, mert újra lett rakva idén a cserépkályha, és még "ki kell égetni" a száradás után, hogy ne kapjon majd sokkot a samott mikor beindul a fűtés szezon.

mégis. a füst illata, az a kedves hang. imádom. sosem cserélném le gázra.

aki a kényelmes foteljából csak néha felcsavarja a gázt, hogy melegebb legyen, az nem is tudja milyen az otthon melege. hát még ha a kandalló is be lesz gyújtva, és látom is a tűz fényét a falon táncolni... már a látvány is olyan, hogy nem fázom tőle. :-)

nagyon szeretem.

lehet, hogy veszünk szilvafát tűzifának. na az lesz ám az igazi, annak még az illata is isteni... :-)

Erre a szóra, ha rákeresek, rengeteg bejegyzést dob ki. És nem találom az emlék-postok között amikor elvesztettük egymást.

Már nem sírok.

De életemben nem voltam még ennyire szomorú.

"Akkor szeress a legjobban, amikor a legkevésbé érdemlem meg, mert akkor van rá leginkább szükségem."

Holnap ZP Kiscsillag. kötelező:-)

Hogy sírok-e?

Sírok.

Hogy fáj-e?

Fáj.

Hogy megérte-e?

Nem hinném.

Hogy hiányzik-e?

Hiányzik.

Hogy szeretném-e folytatni?

Nem.

15 év pár sorban?

Igen.

Ennyi volt.

Mint annyiszor hittem egy-egy összeveszésünknél kis hülye tiniként, hogy "ennyi volt". Aztán sírva összeborultunk. Szeretném most azt a régi összeborulást. De ő már nem az a barátnőm aki volt. Tőle nem kellenek a könnyek.

Azt hiszi üres vagyok és szomorú. Közben meg azt sem tudja ki vagyok már.

Ő mondja, hogy magányos vagyok?

Ki iszik egyedül otthon?

Azt mondja nem vagyok a barátja.

Azt hittem tudok segíteni neki. Nagyon fáj, hogy azt mondta, hogy nem vagyok a barátja.

Nagyon.

tegnap voltunk anyuéknál Lucával, csak édes kettesben, jó mókának tűnt. délelőtt ott hagytam anyunál, és elmentem ruhákat nézni. vettem is magamnak a 17-ei tárgyalásra egy blézert, meg Lucának egy szép kis spagettipántos felsőrészt. pont jó lett rá!

aztán már a ruhaboltban éreztem, hogy nehezen kapok levegőt. de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. aztán ebéd után anyuékkal leültünk kávézni, és akkor már egész furán görcsölt a jobb oldalam a bordáim alatt, és hátra kisugárzott. de nem volt vészes, így nem foglalkoztam vele.

aztán megjött T. és egyre jobban éreztem, hogy ez bizony fáj basszus.

elindultunk 6-kor a Majka koncertre ami az Újpesti napokon volt. Aztán inkább az ügyelet felé vettük az irányt. Mondhatni szerencsém volt. A sikeresen diagnosztizált (mármint önmagam által:) epegörcsömről kiderült, hogy vesekő vagy homok, az ügyeletes doki pedig urológus volt:) aztán arra gondoltam, hogy lehet, hogy amilyen orvos ügyel, olyan bajt állapít meg?:)))

Aztán kaptam seggbeszurit, és csillagokat láttam a villamoson mikor fékezett. Egy órán belül elmúlt minden, csak olyan fura érzés maradt utána. Írt fel gyógyszert, meg hogy mire figyeljek, és alapjában véve tök jó fej volt, és nagyon örülök, hogy nem halasztgattam a dolgot, hanem mentem:)

De majdnem. Majdnem minden jó volt. De aztán tegnap estére kiderült, hogy mégsem, amit kicsit bánok, mert már rákészültem, kicsit meg nem, mert megmarad a pénzünk, ami nem mindegy, hogy mikor vesszük meg a tüzelőt télire.

A mosodával kapcsolatban is ezer kérdés és válasz kavarog a fejemben, mindent kéne intézni, 17-ére behívtak az egyik koleszba megbeszélésre, és azt sem tudom mivel készüljek még. Addig még annyi mindent kéne csinálnom, terveznem, számolnom. Néha úgy érzem túl nagy falat nekem ez a vállalkozás, néha meg úgy, hogy ezt meg kell lépnem, és jól fogok járni. Ha rágondolok, csupa kellemes gondolatom támad, úgy érzem be fog jönni. Szeretném ezt csinálni, és szeretném jól csinálni. Talán ez a siker titka.

A héten egyedül vagyok a Lucával, ez egy kicsit sok. Mármint úgy sok, hogy nem nagyon alszik az éjjel. Így én sem. A nappalok így egy kicsit húzósak. De legalább főznöm nem kell, csak játszunk meg agyalhatok egész nap:)

Sáááárga Zsiguli. Nyáááááron ez a tuti.

Szombaton Vad Fruttikon voltunk, a ZP-ben. Előtte letévedtünk az alsó rakpartra (mármint a kocsival), ahonnan nincs visszaút, csak szabálytalanul:) Meg kellett állapítanom, hogy a ZP átlag korosztálya inkább a 30 év, mint a 15, és ennek igazán örültem. Amúgy továbbra is baromi drága. Mármint a piák. És szar helyen van. A hídról élvezetesebb a koncert mint bentről, ja és kint ugyebár olyan piát iszol amilyet akarsz, "ócsón a teszkóból".

De ez nem a hely hibája. Mármint hogy szar helyen van. Hanem azoké akik elüldözték az előzőről.

Jól éreztem magam, aztán mekiztünk egyet mint a tinik. Aztán sötét helyen parkoltunk mint a tinik:)

Jó hétvége volt.

Ja és csak egy hülyeséget csináltam, azt is józanul. Felhívtam a "barátomat aki nem a barátom már" a Boroskóla c. szám alatt, de kinyomta a telefont, és másnap keresztül nézett rajtam, így legalább biztosan tudom hányadán állunk. Ő egy hülye picsa, nekem meg eggyel kevesebb barátom van. Ja ennyit tizenöt év barátságról.

- "Szerintem ne is fogyjál le!"

- ???

- "Akkor annyira bomba jó nő lennél, hogy folyton aggódhatnék miattad."

Nos hát. Ha van olyan, hogy boldogság az életben ami ugyebár pillanatok erejéig tart csak, akkor vannak boldogtalan pillanatok is. Függetlenül a fennálló állapotoktól.

Éjjel a Kiss Tibivel álmodtam. Valami nagyon kellemeset zenélt, egy szál gitárral. Lucával a kezemben próbáltam közelebb jutni hozzá, valamiféle várban voltunk. Szűk folyosók, és meredek lépcsők voltak. De mindenhol hallottam a gitárját. Mikorra megtaláltam már nem zenélt. Tudtam, hogy ez az ő vára. Azt mondta mennie kell. Én persze mentem vele. Megláttam a barackfáit. Elmondtam neki, hogy nekem is volt egy barackfám. Álmomban visszaemlékeztem rá. Tele volt a fa rohadt gyümölccsel, és mikor ketté szedtem egyet hemzsegtek benne a kukacok és egyéb férgek.

Hát ilyenek történnek velem mostanában. Kicsit fáj, de ez van. Elveszteni valakit fájdalmas. Elveszteni valakit úgy, hogy az illúziója meg vannak, hogy ő el sem ment... nos az még fájdalmasabb. Elveszteni valakit úgy, hogy tudod rád sem gondol többet... vagy elveszteni valakit aki már előtte elvesztette önmagát. Talán nem is olyan fájó. Ha tudod hogy a személyisége már teljesen más. Ezt az új embert nem is fáj annyira elveszíteni. De a régi. Az pokolian sajog.

Önző.

Vagyok.

Most nincs senki akinek elmondhatnám mi fáj. Aki adna tanácsot, vagy legalább csak meghallgatna.

Fontosak a barátok.

És nélkülük olyan vagyok mint egy vár védelem és szövetségesek nélkül. Erős ugyan, de a támadásokat egyedül nehezebb kivédeni.

Nem okolok senkit a történtekért.

Körülöttem omlottak a falak, a szövetségesek leléptek. Csak magam maradtam.

Meg a kislányom:-)

Ma reggel az időjárás szerint talajmenti köd volt. Nagyot dobbant a szívem: VÉGRE! Jön az ősz. Az imádott őszöm. Az esőkkel meg a nyúlós-nyálas napokkal, a forró csokival és a forralt borral. Persze még messze van, csak meglebegtette előttem. Már várom.

"jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek."

ez az amit sokan nem tudnak.

talán már én sem.

Persze nem a jó értelemben...

Mentünk Brigivel a lottózóba, én reggeliztem egy lekváros buktát.

Mire egy traktoros pasi viccelődik a babakocsi kerekeken meg az ő traktorjának a kerekén.

Aztán utánam kiabál: Csókolom nem fogyni kéne és nem nassolni?

Mondom: mi vaaaaaan?

Igazán pont nem érdekelt egy pókhasú faszi véleménye, hanem ledöbbentett, hogy veszi bárki a bátorságot ehhez...

hm.:)

tulajdonképpen minden rendben.

mégsem megyek Quimby koncertre, ami valahol persze jó, mert fontosabb dolgok vannak.

megyek viszont a Borira, ami igazán jó hír, és nagyon várom a szombat estét.

kicsit betegek voltunk én is meg L. is, takony meg egyebek. plusz kijött az első fogacskája, hurrá hurrá:)

szeretnék írni, de nem megy.

pff. kinőttem belőle vagy mi.

továbbra is

zseniális szerelmes dal a Kiscsillagtól

kellemes este

33:19 havibaj... még jó, hogy nem hetente jön rájuk