Nem akarok írni, igazából semit sem akarok. teljesen értelmetlen minden napom. mikor reggel felkelek, Rá gondolok, lefekvéskor is Rá gondolok. Mikor néha azt álmodom, hogy együtt vagyunk.. olyankor sírok mikor felébredek.
Nem szeretném elfelejteni, nem akarok túlleni rajta, vissza akarom kapni az életem...
Olyan sokat sírok... azt hittem bele fogok őrülni, voltak pillanatok, mikor közel voltam hozzá. De most már tudom, hogy ezt ép ésszel kell túlélnem. Jó, hogy vége a sulinak, mert arra sem tudok figyelni... egyre csak az emlékek járnak a fejemben. Nem akarok senki mást megérinteni, megcsókolni, simogatni csak Őt, és csak neki akarom mondani hogy "Szeretlek!". Ő volt a kezdet, ő volt a csúcspont... és most ő a vég.
És ez a lány, akit ennyire imádok ott van egy olyan lány mellett, aki nem tudta őt eléggé értékelni egész életében. És egy ilyen lány kell neki helyettem. Minden nap váltunk levelet, és minden nap alig várom, hogy olvassam a sorait. De mindig végigsírom azokat.
Nincs szükség a neten egy ilyen blogra, ami erről szól.
Talán majd ha túl leszek, újra kezdem, de most nem tudok másra koncentrálni, hiszen minden Róla szól. Minden gondolatom körülötte forog.
Ezennel lezárom a blogom addig míg újra önmagam nem leszek.
Utolsó kommentek