Úgy általában véve elbeszélünk egymás mellett. nem mintha annyira meg akarnánk hallani a másikat. persze ez mindkét fél hibája. a főnökeim, a munkatársaim, az anyám... lehet persze, hogy csak én fogom fel tragikusan, és nem lehet mindig mindenkire odafigyelni.

A legfurcsább az egészben, hogy míg a nők totál érthetetlen kusza gondolatokkal készítenek ki, melyben logikát találni nem nagyon lehet, addig a férfiak nyers logikája, egyenes gondolkodásmódja ijesztő és egyben elfogadhatatlan egy nő számára.
Annyira fura, hogy ez a két nem egymásnak lett teremtve, ennyire tökéletlenül, és mégis tökéletesen kiegészítve egymást. Azt gondolom két azonos nemű ember között nagyon ritka az igazi harmónia. Ezért is veszélyes vállalkozás. A heteróknak kicsit könnyebb, mert legalább - ebből a szempontból - társadalmi nyomás nem nehezedik rájuk. Ehhez képest nem jellemző manapság a hosszú együttélés, vagy a hirtelen támadt szerelemből következő, sírig tartó házasság. Régen persze minden más volt. Akivel összeházasodtál, megszoktad a rigolyáit, elviselted, és együtt leéltétek az életeteket. Ma ez már nem így van. Elhagyod, megcsalod, vagy szenvedsz mellette, és ábrándozol egy olyan életről ahol boldog vagy. De ilyen élet nincs. Mindig újra és újra rájövök, hogy nincs állandó boldogság. De ha valaki néha boldog, akkor az üres órák és napok elképesztően szomorúak tudnak lenni.

Nincs garancia. Semmire. Hogy te+én örökké együtt. Semmi az egész. Egy pillanat alatt összedől, és amire azt hiszed, hogy erős téglákból raktad, kiderül, hogy csak légvár...