Kávé, ami majd segít a gondolataimat áramoltatni. amúgy is majd szétmegy a fejem, és annyit dolgoztam a héten mint az állat. és most nem a lajhárra gondolok.

annyi minden van, hogy csak kapkodom a fejemet jobbra-balra, és most már úgy érzem kiszorultam az egész dolgok perifériájára, és nincs sok beleszólásom ezen dolgok alakulásába. csak estleg megpróbálhatok jelentkezni, hogy "halló, itt vagyok én is, mondhatnék valamit, szerintem így és így jobb lenne"... de hiába. elnyomják a hangom ezek az alaktalan szörnyű izék, a mindennapok szörnyei. Nem annyira rémisztőek amúgy. Csak ahogy alakulnak, és irányítanak. az sem ijesztő. inkább csak elkeresítő. de ha beletörődve ücsörgök a minden szélén, akkor inkább kérek egy kólát, és lelógatom a lábam, hátat fordítok a mindennek, és gyönyörködök a semmiben. tuti vannak ott csillagok is. nem is kólát. kávét.