Nem akarok dühös lenni erre a qrva pszihológusra, de mégis az vagyok. Honnan veszi magának a bátorságot, hogy eldöntse, hogy mi lenne jó a Kékszeműéknek? Ők nem azért vitték oda a gyereket, hogy aztán összeboronálja őket újra. Persze, ha sikerül, akkor tökmindegy, az a pszihológus nélkül is sikerült volna. Akkor meg nem is rá kell haragudni.

Ja meg a legjobb, hogy közölte a Nejjel, hogy nem érti, hogy én minek írok blogot. Illetve, hogy az emberek általában minek. Először is, mi köze van hozzá. Másodszor pedig szerintem tanítják az egyetemen hogy az ember sokféleképpen dolgozza fel az őt ért eseményeket. Ki boxolni jár, ki virágokat ültet, ki lemészárolja a családját, és van olyan aki blogot ír. Ennyi, nem több. Akárhány példát eddig felhozott Kékszemű (amiket ez a csodadoktornő mondott), mind olyan kézenfekvő józan paraszti ésszel kikövetkeztethető dolog volt, amihez nem nagyon kell diploma, elég egy sima érettségi. Pl. mondta Kékszeműnek a pszihológus, hogy 100%-osan legyen most benne ebbe a kapcsolatban velem. Persze, hogy ezt mondja, mert úgy gondolja, hogy most élje ki magát, és majd ha újra együtt lesznek akkor nem lesz már vágya ilyesmire. Ehhez nem kell diploma. A diploma ahhoz kell, hogy olyat mondjon, hogy "ne nagyon beszéljen otthon rólam, hogy később könnyebb legyen RESTAURÁLNI a kapcsolatukat…" ehhez valóban kell. Mert biztosan nem a restaurálás szó jutott volna nekem eszembe ezügyben.

De a legjobb az az, hogy Kiskékszemű ne aludjon egy ágyban az anyjával, hogy ha az apja oda akar majd feküdni, akkor ne legyen ő útban. Hát ehhez gratulálok kedves Doktornő!!!! Meg a 25 éves házasságához, a két gyerekéhez, meg ahhoz, hogy házasságpárti. Mert szerinte belefér egy 20 éves kapcsolatba, hogy valaki félrelép. Ez megbocsátható. Frászt. Ez nem fér bele. Egyszer sem, és semmilyen formában sem. Gondolom ő is megbocsátott már a férjének, és ezért tudja könnyű szívvel ezt mondani valakinek, aki most amúgy is nagyon mély ponton van.

Ha már a pontoknál tartunk. Persze AZ megy neki, hogy az ember gyenge pontjait megtalálja. Például, hogy közölje Kékszeművel, hogy én úgyis visszamegyek majd a lányokhoz. (Érdekes, 4 évvel ezelőtt meg az volt, hogy úgyis visszamegyek majd a fiúkhoz… most akkor MI VAN???) Meg hogy elmondja, hogy a fia SOKKAL jobban van (persze mióta hozzá járnak, van egy kis önfényezés szaga a dolognak), majd azt is közli, hogy a fia és a neje is az összeomlás szélén áll (most akkor jobban van, vagy sem???), mintegy azonnal fel is dúlva Kékszemű lelkivilágát, és lelkiismeretfurdalást okozni.

Egy barátnőm azért hagyta el a fiúját 10 év után, mert boldogtalan volt, érezte, hogy nem ez kell neki. Szerette a fiút, jól el voltak, de nem volt az igazi a dolog. Persze mikor ezt megmondta a srácnak az évek során néhányszor, volt hogy pár hétig minden rendben volt, összeszedte magát a srác, de pár hét elteltével minden visszazökkent a régi kerékvágásba. Ennek lett ez a szakítás a vége. Szóval nem csak olyan példákat kell lebegtetni az emberek szeme előtt, amik az ő szempontjukból happy end-nek számítanak, mert nem minden kapcsolat végzi úgy… és talán a gyerek érdekeit kellene nézni. És ha Kékszemű elém állna, és azt mondaná, nekem a Nejem kell, ne haragudj, rájöttem, hogy őt szeretem, akkor félreállnék, és engedném, mert akkor nincs értelme. De valamiért meglépte ezt. Nem vagyok olyan szép (sőt egyáltalán nem az ideális nő) számára ahhoz, hogy azt higyjem ez csak egy kaland a részéről…

 

Még annyit... nem hinném, hogy minden házasság/kapcsolat megmenthető, illetve hogy érdemes megmenteni…. Kérdés, hogy után ki hogy érzi magát egy ilyen megmentett kapcsolatban.