Mert nem írok, azoknak akik meg olvasnának. Ma, így ebben a gyönyörű szerelmes tavaszi időben csak arra gondolok, hogy pár órája még a Bakáts téren üldögéltem Kedvessel és nem volt semmi gondunk, csak összefontuk ujjainkat, meg szorongattam a tulipánomat, mely már kissé kornyadozott addigra. De Ő már dolgozik, én meg itthon ülök, pakolok, nem tudom miért, de már nincs is kedvem hozzá, csak azt akarom, hogy itt legyen és akkor megint minden jó lesz. Ma is sokáig melózik, majd megyek elé. Csupa bolondos dolgok járnak az eszemben. Említettem már, hogy nem tudom holnap kifizetni az albérletet?:) nem tudom miért alakultak így a dolgok. biztosan van még valami tanulni valóm, de rájöttem, hogy mikor Szilvivel felvettük a CIB hitelkártyás hitelt, az volt a legnagyobb pénzügyi hülyeség amit csak csinálhattam, nem tudok azóta sem kimászni belőle. Ma felhívtam, hogy tud-e kölcsön adni 15 ezer forintot az albérlet miatt. Persze nemet mondott. Ő volt az utolsó akitől kértem esküszöm. Peti említett valami Angliai melót, talán tényleg ki kéne már menni valahova. mindegy, csak el innen... bár, ha összejön amit most még nem írok le babonából...:) akkor nem akarok majd kimenni. Pár napja kaptam a jó hírt, majdnem elsírtam magam, annyira örültem. talán túl korán, de reménykedek nagyon. ha sikerül, tudom minden a helyére kerül az életemben....:)))

"Összejöttünk. Nagy eset.
Csak összehozta ezt a véletlen.
Nahát, szép kis baleset,
Hogy éppen én, na és, hogy éppen te...
Váratlanul a sors így fordult.
De jó, hogy ez nem rajtunk múlt!

...

Összenőttünk, tudod-e?
Mint furcsa párok, kik a filmekben
Eleinte sohase,
De bezzeg vegül, hogyha kettesben...
Hmmm, nem vitás,
A film mindig más;
Fáj, hogy a végén még néznénk,
Ám indulnunk kell,
Na de miért adnánk fel?"

/Szulák Andrea: C'est la vie/