Egyedül te adsz nekem most életet... egyedül az az aprócska láng éltet, hogy láthatlak, hallhatom még a hangod, és szerethetlek szabadon. Tudom ez mit sem számít Neked. Angyal vagy, itt a földön élsz, s hálát kéne adnom a sorsnak, hogy nekem adta ezeket a hónapokat. De gyarló emberként telhetetlen vagyok. Még szomjazom a csókod, még akarom a nevetésed... nem tudok élni nélküled, pedig néha azt hiszem menni fog. És amikor a könnyeim már tisztára mosták az arcom a szemem és a szívem, akkor értem meg igazán, hogy itt állok, egyedül a végtelen viharban, mit életnek hívnak, s én csak ácsorgok, arcomon még a meglepődés látszik, s képtelen vagyok mozdulni. Mint az elátkozott vár, és Csipkerózsika, akit csak a herceg csókja kelt életre. De a herceg most valahol máshol van. Egy másik királylánnyal.

Őt is felébresztette.

Ő is csodálatos.

Csak én alszom még...

még aludni akarok.

Álmodni az emlékeinket

és soha fel nem ébredni

és meneküljön mindenki aki csak a közelébe jön az alvó várnak

mert itt nincs más csak hideg és sötétség

csak egy gyertyaláng ég a szobában