"Mert valahogy minden összáll, az Isten mindent jól csinál..."
Egyfolytában ez jár a fejemben... Ma jöttem haza, és a buszmegállóban az újépítésű házakra sütött a nap. Csak a legfelső emeletre, gondoltam - igazán szép lehet ott most a nappaliban lenni... aztán az jutott eszembe, hogy D. nemsokára vesz maja egy ilyen lakást, ahol együtt napfürdőzhetnek majd Sz-el az ilyen gyönyörű téli délutánokon... és már sírtam is...
Leszálltam a buszról, találkoztam a szemben lakó nénivel. Nem tudom a nevét, csak azt, hogy a gondnok bácsi felesége. Kutyát sétáltatott.
Ráköszöntem:
- Csókolom!
- Szia! - mosolyog. Pár másodperc szünet. - Lefogytál!
Mosolygok én is.
- Igen, egy kicsit.
- Szerelmes vagy?
Elnevettem magam.
- Igen. Csókolom! - és bejöttem a kapun...
Szeretek hazajönni. Mindig olyan mintha nagyon messziről jönnék, és nagyon régóta nem lettem volna itthon. Palacsinta illat volt a lakásban. Anyu jó kedvű, megyünk sétálni. Ma esett le az első var a sebéről, alatta már igazán szép. Tényleg csak olyan, mintha megégette volna, de szép, gyógyult... nemsokára minden olyan lesz mint régen. Talán sosem lesz olyan semmi sem mint régen.
Utolsó kommentek