Tegnap:
Végre újra elmentem M.A.G.U.S.-ozni. Új gárda, de kedvesek, és nagyon jól éreztem magam, hosszú idő után megint.
Mikor hazajöttem, Sz. elég mérgesnek tűnt, gondoltam, hogy azért, mert egyedül hagytam, de már tudta hetek óta, hogy elmegyek játszani, ezért nem értettem a viselkedését. Sőt mondtam neki, ha akar menjen el valakivel találkozni. Persze nem akart, én nekem meg lelkiismeret-furdalásom lett...
Később az ágyban csak hallgatott morcosan, én meg bőgtem kicsit. Aztán megjegyezte: - Kurva jó volt ez a vasárnap egyedül!
Na ez aztán ütött...
Pedig reménykedtem benne, hogy jól fogja viselni, és el tudok menni máskor is. Nem mintha nem hiányzott volna, de miután ő nem szereti a szerepjátékot, én meg igen...eh, mindegy.
Ezek szerint nem megyek többet. Nem baj, túlélem.
Nem akarom őt többet megbántani.

Ma:
Nehezen keltem, Grétával álmodtam, pontosabban nem vele, hanem csak róla. Mentem haza anyuékhoz, és az utcán volt egy csomó kutya, de mindegyiknek volt valami baja. Valamelyik összeesett, valamelyik hányt... Minden kutya Gréta egy-egy tünete volt, mielőtt meghalt volna. Nagyon hiányzik. Sokszor mikor egyedül vagyok, csak nézegetem a fényképét, és rossz, hogy már nincs velem. Ilyenkor tudom, hogy sokkal türelmesebbnek kellett volna lennem vele... Olyan kevés idő jutott nekünk...