Egy pillanatra sem gyorsítok a lépteimen. mindig máshol áll meg ez a rohadt vonat. hát megáll végre. hangosan csattog a sarum a betonon. milyen lenne meg nem értettnek lenni? pár perccel ezelőtt még láttam a régi büfét, meg a 15 éves önmagam J. karjában. ő pont olyan most. az érzés, ami elfog amikor azokkal a nagy karjaival átölel. és nem a méretek miatt.
hányni szeretnék. pedig alig ettem. a gyomrom tele van, feszül. nemrég mondták, hogy lehet, hogy alig eszem, és mégis... nem fejezte be. de gyerek. meg sem hallom.
Mostanában Ducikámnak hív, ami kedves is lehetne, ha nem a sovány nőket szeretné. gondolja, hogy én nem látom a kilókat, amik felkúsztak rá észrevétlen? de ugyan mit számít?
csak az számít, hogy csúnyán berúgtam. és megkérdezte, hogy sok pasi volt-e az életemben. mintha vártam volna a kérdést, szinte még be sem fejezte, már rávágtam, hogy : nem akarok erről beszélni. mindez úgysem számít. kiradíroztam rég.
méz és citromlé illat van a vonaton.
megérkeztem.
Utolsó kommentek