sikerült rosszkor felhívnom, lelkiztek pont a Nejjel, amitől én szarul érzem magam, mármint hogy pont akkor telefonálok. lehetne minden egyszerűbb.
ma jutott eszembe, hogy mikor megismertem, és elkezdtünk beszélgetni, nem is néztem olyan komolynak, hogy felesége lehetne. pláne, hogy gyűrű sem volt az ujján. aztán mikor megtudtam apránként a dolgokat, valahogy azt éreztem, hogy lemaradtam erről a fiúról. most meg.
most meg mégis az enyém. félig. mikor mondtam neki tegnap, hogy menj haza a családodhoz, kijavított, hogy a fiához...
aztán valamelyik nap meg megkaptam, hogy remélem tudom, hogy egyedül töltött boldogtalan esték várnak rám, miközben ő nem szakad el otthonról, én meg csak várok rá folyton. erre jól ki is bőgtem magam, mert kicsit belegondoltam. de aztán abba is, hogy én sosem vagyok magányos. mindig van mellettem valaki, ha más nem hát a családom.
Utolsó kommentek