jártam erre utoljára, és nem is fogok mostanában, így ha idetéved valaki, azért adok egy két támpontot, hogyan is vagyok most.
az érzéseimet nem hogy elmondani, de leírni sem tudom, minden csupa csupa jó, ha Vele vagyok, az egész világban kisüt a nap, és szokásos dolgok mikor szerelmes az ember. régi dolgok lezáródóban vannak, leginkább azért, mert azt gondolom, nagyon fájt, nagyon sokáig kő volt a mellkasomon, és valóban nem volt türelmem kivárni, hogy K. megváltozzon. lehet, hogy megtette, de én elengedtem, mert jobb érzés, hogy értékelnek mikor benne vagytok a kapcsolatban, és nem csak utána...
Ő olyan volt, mint mikor száguld a vonat a Balatonra. mikor süvít a szél a nyitott ajtón, te meg a bőrülésbe cuppanva kortyolod a hideg sörödet, mikor éjszaka fürdesz a meleg tóban, és reggel a parton ébredsz fehérneműben a fűben a karjaiban. mikor leugrasz 70 méterről, mikor üvöltve veszekedtek, és közben cinkosan nevet a szemetek egymásra.
de ennek már vége. már nem ez kell. tudom. értem. érzem.
nem mondom, hogy könnyű, de most már minden porcikámmal érzem így két hónap (KÉÉÉÉT HÓÓÓNAAAAAP) után, hogy ez bizony szerelem. nem is. SZERELEM. és bár ezt még nem nagyon tudják rajtam kívül sokan, mindenféléket gondolnak rólam, munkatársak/barátok/ismerősök/idióta leszbikusok és kevésbé idióta leszbikusok.
persze tele vagyunk félelemmel, meg kétségekkel, de nem egymás illetően, hanem a jövőről, és hm. egyéb befolyásoló tényezőkről. de ketten együtt most egy egészet alkotunk, és úgy érzem olyan ritka kincset találtam, amilyen tényleg csak néha néha bukkan fel ezen a sárgolyón, ezért nagyon vigyázok rá...
Utolsó kommentek