el sem hiszem, hogy fél 12kor takarítottam ki a buli után. nem mentem el velük, nem is tudom hova mentek. nem azért, mert nem volt kedvem. nem akartam csalódást okozni. csak. alig volt erőm az emberekhez. mindenki itt volt aki fontos, és én mégis olyan blöee voltam. K. nagyon ki volt hogy többen nem jöttek el, én meg persze attól, hogy milyen gyorsan fogytak a piák, nekem kedvem sem volt inni. megittam egy citromos Gössert, de még az is sok volt. itt volt Gy., akivel K. nagyon csúnyán viselkedett, pedig szegénynek egy "hibája" van a világon, hogy pasinak született... pedig ő a legjobb barátom, de ha elkezdem védeni, egyből jön a féltékenység. mintha nem tudná, hogy nem kezdek pasival... amúgy is. vannak azok a gondok amik nyomhatják sztem egy transz életét. méghozzá nem kicsi lelki problémák. mikor tEsz össze akart velem jönni, ezek miatt nem mertem lépni. mert féltem ezektől a lelki dolgoktól. most tessék. itt élek vele. úgy látszik igaza volt Csillának (a jós csaj a munkahelyemen). ha valami feladata van az embernek élete során vagy valami amit meg kell élnie, és ellene szegül, akkor másképpen kerül bele a látképbe. vagy a következő életében. de esetemben szinte pillanatok alatt zajlott le. tEsz ment és K. jött. alattomosan, szinte észrevétlenül jutott be a szívembe. és most, mikor már szembesülök a problémákkal, akkor látom, már megint megtréfált az élet! el akartam kerülni, és megkaptam. ennyi. nem mintha bánnám. csak nehéz nagyon. de elindultam én is egy úton talán ennek köszönhetően. azt írtam a minap, hogy önismereti korszakomat élem. nem igen tudom kivel megbeszélni. K egészen másképp élte meg gondolom ezt. vagy tán még mindig éli, ki tudja mi járhat valakinek a fejében aki nem azt kapta az élettől amit várt??? Hugi még nem tart itt. ő is egy másik történet. előbb utóbb az elkerülhetetlen dolgok bekövetkeznek. bárhogy is kerüli, akármit is tesz. de ha rálépne arr az útra ami ott tekereg az orra előtt már hosszú ideje, mindenki túl lenne legalább rajta. így is óriási szenvedések árán kaphatja csak meg amire vágyik.
jó volt a mai nap, ott volt majdnem mindenki. mikor körbenéztem elégedett voltam. voltak haverok is persze. de ott volt a három legfontosabb ember akikre az életem bíznám. ketten vannak ezek közül akikben mégis csalódnom kellett. de ennek ellenére kitartok. mert olyan kevés érték van...
értitek? alig van már becsület, szeretet, olyan kevés. hazugságok, álnok mosolyok... én nem látok mögéjük. csak az álarcokat látom. a lelkem képtelen a mély mocsokba túrni. képtelen vagyok hazudni, vagy ha mégis, hát csak önmagam védelme miatt teszem. hogy ne sérüljek. mert azt megtanultam. nem szabad. mert nagyon könnyen rámegy az ember.
álmok. nélkülük nem lehet élni. együtt lehet őket szőni. együtt ÉRDEMES őket szőni. mert együtt szebb mintát ad. együtt él igazán, együtt ad képet. lélegző fák, illatos virágok, kéklő, tiszta tengerszemek, hósipkás hegyek... dús legelők, köztük kanyargó kis utak. az emberek, ha találkoznak, egymásra mosolyognak, s nem szúrnak tőrt egymás hátába. megint csak igaza volt Csillának. mikor az emberek a világ végét várják, akkor várnak valami nagy Isteni igazságszolgáltatást. de ez már túl nyúlik rajta is. azt hiszik majd jön egy özönvíz, egyszer már bevált, most mégis kéne egy megoldás, egy végső válasz, hogy miért tesszük ezt. pusztítjuk a környezetünket. de ez a kisebb baj. pusztul a lelkünk is. én úgy képzelem, jön egy vihar. egy olyan amire nem lesz magyarázat. és a sötét felhők elborítják a városokat, és évekig csak zuhogni fog az eső, megtisztítva a kosztól a világot és a lelkeket is. talán valami ilyen lesz amitől rájön az ember, hogy mi a fontos igazán. nem a pénz, nem a hatalom. kevesen tudják most. hogy tévelygünk, össze vissza a világban, keresünk valamit, de magunk sem tudjuk mit. csak hajszoljuk kegyetlen erővel, mikor azt hallottam hogy pár éve még 16 órákat húztak le a lányok a gyárban. mégis boldogabbak voltak. a Nagyim mesélte milyen volt mikor megismerte a Papámat. hogy nem volt szerelmes. azt mondta megsajnálta. tenne ilyet valaki manapság? azt mondta jól éltek egymás mellett. és hogy voltak udvarlói miközben a Papám Szibériában volt bányában 3 évig. eszébe sem jutott, hogy nem fog visszajönni. és várta. nem hiszem, hogy azért, mert annyira önsanyargató lett volna. nem is a társadalom miatt. egyszerűen megtalálta benne azt a lelki társat, még ha nem is szerelmet, ami miatt érdemes volt vele lennie.
hol van ma a boldogság? kérdezte párszor Suzy, de azt hiszem én minden nap felteszem magamban ezt a kérdést. hol a lelki nyugalom? én nem élek nyugodt kapcsolatban. többnyire élvezem a szikrákat, és az azokból keletkező óriási robbanásokat... de nincs nyugalom.
nincs Huginak sem. pont azért, mert túl sok van neki. most jött rá, hogy még alig élt. ha tehetném, neki adnám a felét annak amit megéltem. nem csak a rosszakat. de neki is meg kell tapasztalnia, és minél tovább húzza, annál nehezebb lesz.
csapongok a gondolataim között. rajtam van a sírás. rohadt érzékeny vagyok. azt hiszem talán nem is ebben a világban élek. ahol élek, ott mindenki jó. és persze nem úgy, hogy akkor az egy baromi nyugalmas, unalmas hely lenne. csak éppen a romlottság hiányzik belőle. akkor talán a problémák is kisebbek, és könnyebb támaszt keresni és találni.
kb tizedszerre hallgatom a Presszertől a Fényév távolságot. arra gondoltam, hogy el kéne menni K-val megnézni a Padlást. majdnem rendeltem rá jegyet. de ki tudja ő akarná-e. inkább nem vettem meg. visszatérve. Presszer hangja isteni. de ez a dal gyönyörű. kevés dolog van ami simogatja a lelkem. de ez most az. és ettől csorognak le az arcomon
hetek óta ezt érzem. fényév távolságra magam mindentől. pedig vissza kéne térnem, mert annyi minden vár rám. és vissza kell térnem, mert lehet, hogy valaki nem vár már meg... nagyon félek ettől. hogy nem vár meg. és nem köszönhetem meg a simogatásokat, a meséket, a sok sok együtt töltött időt. hogy nem tudom elmondani neki mit is jelent nekem, és hogy talán a világon a legjobban szeretem. de azért, mert ő áll hozzá a legközelebb, hogy elveszítsem...
Utolsó kommentek