már megint. ez olyan ördögi kör. ha az ember blogolni kezd, akármilyen hihetetlen, nem maradhat névtelen. előbb utóbb felbukkannak akik meg akarnak igazán ismerni, közben meg már hónapok óta olvasnak, és ismerik minden kis titkod. annyi minden szeretnék most leírni. de még nincs itt az ideje. és ettől majd szétrobbanok.
sütöttem krumplit és ma talán véghezvittem valami világmegváltót (legalábbis az én világomban). egyedül érzem magam és szomorú vagyok. ennyi vagyok most.
nemsokára végére érek az Örömkönyvnek, már dierkt lasabban olvasom, hogy még ne legyen vége, még legyen igazság, még legyen érzelem, még mondd tovább Péter, mert óriási ablakokat feszegetsz a szívemben!!!! kezdek végre magamra találni, persze ez csak az első lépcsőfok, de nem gondoltam, hogy ilyen jó érzés...
Utolsó kommentek