... és elhiszem neked, hogy élni szebben is lehet... én adjak? vagy te adsz? vagy kérsz??? adjak hitet? adnék, ha kéne neked... de nem kell. talán nem is akarod. talán jó minden így. most én érzem, hogy egyedül akarok lenni. te voltál aki felszabadított a hónapok óta tartó gyötrelmektől, átzokogott éjszakáktól miatta... most új feladat vár rám. Változni, változtatni vagy elmenni szó nélkül, csendben egymás mellett. még nem tudom mi lesz. most csak azt tudom, hogy mit látok a szemedbe nézve. Téged, és aki lehetnél... és azt is aki vagy. sokan szeretnek, el sem hinnéd mennyien... de... és ott a de, ami miattad van, azért mert olyan vagy amilyen. amilyen én nem vagyok. és sosem tudnék lenni. és én sem vagyok jó. én is bántottam meg embereket, hoztam rossz döntéseket, de mindig tudtam hol a határ. ma azt mondtad, Carpe Diem... én értettem. de nem akartam maradni. jól éreztem magam, de mégis volt valami ami fojtogatott. és nem tudom mi.
az ölelésedben elveszek teljesen, szeretkezni veled pedig maga a mennyország. néha mikor elrejted a nyers mondataid közé azokat az apró kedvességeket, legszívesebben felborítanának és megszeretgetnélek, mint Tigris Micimackót, de nem tehetem, ez rangodon és méltóságodon aluli lenne. s ma a piacon mikor azt mondtad hízelegtem.... láttam mennyire jól esett.
nem tudok veled mit kezdeni pillanatnyilag. csak aggódni érted, elviselni és szeretni, a mélybe menni veled, és felemelni, és fogni a kezed amikor kell, mint tegnap este... azt tudom, hogy nem akarlak megváltoztatni. magad kell, hogy akard a változást, és tudom, hogy akarod. mert mondtad, csak nem így. nekem most a világot jelented... és ezzel az érzéssel bárki elé odaállok és bármikor melléd állok amikor csak szükséged van rám. szeretlek.