Megjöttem svédről. Már megint a bőgés van rajtam. Olvastam Kata blogját, és Eszter kommentjét. Mondj le valamiről és a tied lesz... Talán Salamon idejében ez még menő volt. Az anya inkább lemondott a gyermekéről, minthogy ketté vágják. Értelem szerűen nem akarom Sz-t kettévágatni...:)) Csak éppen elmélkedek. Hogyan mondjak le róla??? Legyen erőm nem felhívni? Vagy végleg kimondani, hogy NEM... próbáltam... erre meg ugye Yoda azt mondja: "Tedd vagy ne tedd, de soha ne próbáld"... most itt vagyok beszorulva Salamon és Yoda közé... szép mondhatom...

Napi szintű verbális kommunikációm kimerül abban, hogy hallgatom, hogy Sz. éppen mit csinál vagy mit fog csinálni D-vel. Ezen kívül a kutya nem szól hozzám, néha Eve MSNen... de kb ennyi. Ha ez sem lenne... hát nem tudom. Talán jöt tenne, ha tényleg hazamennék anyuékhoz. De net meg laptop nélkül nem vagyok hajlandó... Jah persze most sikít a közönség, hogy jaj szegény kis buzi csaj, hogy a legnagyobb gondja a laptop. De 6 éve élek külön. Totál külön... ezt feladni egyik pillanatról a másikra, úgy, hogy még a "világgal" való kapcsolatom (értsd. blog) is attól függjön, hogy éppen odaengednek-e a géphez vagy sem... Na erről szó sem lehet.

Dannak...: "A "barát zóna" olyan, mint a két perces kiállítás, csak itt soha nem telik le a büntetés. Ha egy lány úgy dönt, hogy mostantól a barátja vagy, akkor vége a játéknak. Teljesen aszexuális valami leszel a szemében, mintha a testvére lennél, vagy egy lámpa."

Eszternek...: "Ha az Isten Változás és nem Állandóság, ha Isten Növekedés és Fejlődés, akkor nincs többé szükség a megbocsátás fogalmára. A megbocsátás puszta fogalma eleve feltételezi a rosszat, az Eredendő Bűnt. De ha a fejlődés próbálgatás és tévedés útján való növekedés, akkor hogy lehet a tévedés bűn? Ha egyszer hozzátartozik a növekedéshez? Miért, egy anya talán úgy érzi, hogy meg kell bocsátania a gyerekének, hogy éretlen almát evett vagy a tüzes kályhára tette a kezét? Szerettél már valaha igazán valakit vagy valamit? Például egy nőt: voltál már szerelmes? Ha tényleg igazán szeretted, ugye, sose jutott eszedbe, hogy megbocsáss neki valamit? Igaz? Akármit csinált, azt mind helyesnek találtad, nem? Akármilyen fájdalmat okozott vele. Akit szeretünk, annak nem kell megbocsátani. Megbocsátani azoknak kell, akiket nem szeretünk."

Sz-nek...: "Ha megfogná a kezem, lehet, hogy belehalnék a boldogságba."

Sz-től nekem...: "Hogy uralkodnék szíveden, Ha a magamé sem szabad?"

Katának bíztatásul...:

"Szeress, reszkess, keress új reményt,
bújj el, hallgass, lásd meg újra a fényt!
Veszíts, válassz, minden út egy helyre visz,
vakulj, égj el, valaki csak benned hisz."

Még egy Sz-nek...: " Nem akartam beléd szeretni, és nem hiszem, hogy Te is akartad volna. De amikor találkoztunk, mindketten éreztük, hogy nem tudunk tenni semmit az ellen, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, minden különbözőségünk ellenére, és ezzel valami ritka és gyönyörű jött létre. Az én számomra az ilyen szerelem egyszer adatik meg az életben, ezért vésődött minden pillanata egyformán az emlékezetembe, s ezért nem feledem soha egyetlen másodpercét sem..."