Reggel felébredem, csak feküdtem pizsamában az ágyban. Nem nyitottam még ki a szemem, csak feküdtem, lassan visszatért az élet a tagjaimba, és végighúztam kezem a lepedőn... ekkor már egészen magamnál voltam, és könnyek gyűltek a szemembe.
Még pár percig így feküdtem, majd megszólalt az ébresztő is. Kikászálódtam, jöttem mentem csak a lakásban. Kerestem az illatát, megnézegettem a ruháit. Tegnap meg is szaglásztam mindet, mikor összehajtogattam őket.

Kávé, fürdés, öltözés, utazás, meló... 12 óra. Eltelik.
Beszélgetek Józsival. Nem bíztat nagyon. Persze meg értem, ő más szemmel nézi az egészet.
Aztán Katival is beszélek. Mindig kimondja amire gondol, és megint okosat mond. Talán egyedül akar lenni. És kész. Nincs ok, vagy magyarázat, nincs titok, ennyi. Sokat voltunk együtt. De ő előtte sokat volt egyedül... talán elég lett.
Nem beszéltünk ma, csak meló után hívott. Direkt nem hívtam.
Kiváncsi voltam hív-e. És le is szúrt, hogy nem hívtam. Nem tudok ebből következtetést levonni... Már dél körül elkezdődött... hányingerem volt. majd kezdődött, hogy a gyomrom egészen picire kezdtett zsugorodni. Szédültem, sírtam. Nem gondoltam, hogy lehet ilyet érezni. Alig kaptam levegőt, a szívem viszont hevesen vert. Izzadt a tenyerem, és mindent összevetve kutyául voltam. Eltartott vagy négyig.
Kicsit jobban lettem, mert arra gondoltam, hogy talán felhív meló után.
Mikor hívott pont anyuval beszéltem, gyorsan leráztam, hiszen láttam, hogy Ő hív. Kedves volt a hangja, de aztán pár másodperc múlva felvette a hideg páncélt magára, újra a bunkó Sz. volt. Nem baj, legalább hallottam a hangocskáját.
Annyira kívánom az ölelését... szeretném a haját simogatni, látni a szemét, amilyen még egy a világon nincs...
Szeretném, ha megint úgy nézne rám, mint tegnap a fürdőszobában... soha nem felejtem el. Nem gyakran nézett így régebben sem. Megfogta az arcom két oldalról, és mélyen a szemembe nézett. Néha azt is, mondta, hogy "de gyönyörű vagy"... ilyenkor elvicceltem... pedig nem szabadott volna, hiszen úgy, ahogy ő nekem, én, neki vagyok a leggyönyörűbb teremtmény a Földön.
Azt mondta elköltözik a lakásból ő is. Persze gondolhattam volna. Valahol reménykedtem, hogy itt marad, és az emlékek közepette könnyebb dolgom lesz... ha máshova megy, ott nem lesz ami rám emlékeztesse.
Néha elbizonytalanodok... olyankor nagyon csúnya dolgokat gondolok, igyekszem legyűrni a bizonytalanságot.
Amúgy is érzékeny vagyok, de most minden sokkal rosszabul érint. Pl. a fiú nem hív, hogy mikor mehetek aláírni a szerződést, és ettől már szinte megőrülök... pedig biztos csak dolga van, vagy ilyesmi... Azon kívül, vártam, hogy két lelkitámaszom majd repesve itt vár engem az MSNen... de nem. persze ez is hülyeség, mert ezer dolguk lehet azon kívül, hogy velem beszélgessenek, és hallgassák a sirámaimat. Szóval nagyon magányos vagyok, és ez az egyetlen dolog, amibe lehet, hogy bele tudnék őrülni...
Anyuékkal összevesztem, Hugi meg... nem tudom, úgy érzem nem áll mellettem, fontos lenne a támogatása. Egyedül vagyok... nagyon egyedül.