Cukorróka blogja

Szánalmas vagyok. Biztosan meg van minden lépcsőfoka a szenvedésnek, hát ha ez az első, akkor inkább köszönöm visszafordulnék.
Az egész napot valami szörnyű, homályos foltként éltem meg.
Jó volt bent lenni a munkahelyen, jól esett, hogy törődtek velem, volt kihez szólnom, meghallgattak. Elterelte a figyelmem a meló, be is vállaltam 12 órázást jövő hétre, addig sem kell itthon lennem, és nem kell foglalkoznom a problémákkal.
Aztán hazafelé, már elkezdődött. Móni a metrón próbált velem kommunikálni vajmi kevés sikerrel, csak hallgattam valami samponról beszélt, meg hogy milyen kellemes hangú fiúval beszélt skype-on. Nem tudtam figyelni pedig nagyon akartam.
A buszt lekéstem, persze mint mindig, kvéve mikor Szilvi elém jött, olyankor mindig elértem... Csak álltam ott, elég hosszú időnek tűnt. Egy fiatal pár csókolózott előttem. Majd kiszakadt a szívem a helyéről.
Egy ici-picit reménykedtem, hogy Sz. itthon lesz mikor hazaérek. Nem tudom miért...
Aztán abban is reménykedtem, hogy az Erzsébet hídról lefelé jövet kisiklik a busz, és meghalok. Ezt nagyon szerettem volna.
Hazaértem.
Iszonyú kétségekkel tele.
Azt mondta szeret. Láttam rajta, minden mozdulatán. A vállamba fúrta kis fejét, és úgy sírva ejtette ki a szót: szeretlek.
Minden emailben amit írtam neki, és minden smsben leírom. Hogy tudja, hogy nem mondtam le róla. Ha pedig már nem szeret, akkor pedig érezze micsoda fájdalmat okoz azzal, hogy azt hazudja, hogy szeret.
Persze szeret, úgyhogy a második lehetőség hülyeség is. Ki is húzom.
Mert szeret.
Szeret... nem szeret... szeret... nem szeret.
Meg akart tanulni görkorcsolyázni. Olyan édes volt, mikor készült rá, és nézte a többi görkorist, milyen ügyesek. Ki fogja megtanítani?
Tessék megint sírok.
Azt hiszi az ember, hogy elfogynak a könnyek, de nem.
Jobb is.
Ha nem tudnék sírni, akkor belül nagyon fájna.
Hazaértem, bekapcsoltam az MSNt, hátha fent van még az a két édes lökött csaj, akik vígasztalnak tegnap óta.
Megkaptam Sz. üzenetét, amit akkor írt, mikor má kikapcsoltam a gépet. Az volt, hogy ne haragudjak, nem tudott írni, mert a főnöke ült a számítógépnél, és azt írta a végére, hogy :én is szeretlek.
Csak túl nagy jelentőséget tulajdonítok a szavaknak?
Vissza akarom csinálni, vagy ha nem is visszacsinálni, újra kezdeni. Mindent elölről.
Olyan nincs, hogy nem lehet. Lehet. Igenis lehet, a mi szerelmünk volt a legcsodálatosabb dolog az életünkben, és ha tényleg szeret még, akkor meg kell tennem mindent azért, hogy újra lángolhasson!!!!!!!!!!