Végre bejutottunk, leültünk, nekem semmi kedvem nem volt sörözni, éppen fagyott lábujjaimat melengettem, így egy extraédes Cappy körte mellett döntöttem. Háromnegyed kilenc körül már odaálltunk az ajtóhoz, mert még mindig nem lehetett lemenni a 8kor kezdődő koncertre. Erre Sz. meglátott valakit a tömegben, hát kit mást, mint egy jó pasit, csillogó szemek meg minden...:-) Valami régi cimborája. Utálom őket, mindig belefantáziálok mindent, hogy kik ezek az emberek, és már is rosszul érzem magam az egésztől. Azért volt valami jó is ebben az ácsorgásban, láttam egy helyes lányt, persze Sz. megint azt mondta, hogy nem is leszbikus, de aztán később szemezett vele, úgyhogy megint csak nekem volt igazam...:-O
Mikor végre lejutottunk, értettem meg, hogy miért is nem éri meg a 2500nál drágább jegy, az egész akkora volt, mint a mi lakásunk. Nembaj, volt ülőhely, lecsüccsentem. Jött Sz.-nek az az ismerőse a nőjével, az meg megkínált cigivel. Hát azért ilyet nem illik visszautasítani, elfogadtam, már kezdtem felolvadni, és valahogy a sört is megkívántam:-)))
Összességében nagyon jó lett a végére az egész, leszámítva, hogy Sz. elmondta a fodrászának hogy velem van együtt, szerintem csoda, hogy nem kapott az apró lány rögtön szívrohamot!!! (pláne, hogy két hét múlva megyek hozzá hajat nyírni, mert elég borzasztó lett most legutóbb...)
Buliztam, táncoltam, és úgy döntöttem, max. kéthetente ilyeneket be kell iktatnunk, hogy nehogy elszürküljek, és újra depresszióba süllyedjek, ez egy remek orvosság... És hogy mindenkinek el kéne mennie otthonról néha egy igazi tombolós koncertre, mert látom magam körül az embereket, akikre már majdnem én is hasonlítok, és ilyenkor riadtan próbálom megtalálni az utat, hogy ne így legyen...
ide illő kis klip, tanulságul:
https://www.youtube.com/watch?v=n0uqK5OSrDo&feature=related
Utolsó kommentek