Jó mélyen bele kell túrnom az amúgy is legendásan rossz emlékező tehetségembe... szeretnék egyszerre emlékezni mindenre. mindenre ami Eszterkéből van. nagyon szomorú lettem a postja miatt, persze jogos amit ír. sokszor csinál drámákat, meg fölösleges színjátékot, de most nem. persze azért sok minden nem igaz abból ami írt. nem akartam ide leírni, legalábbis nyilvánosra nem, amit gondolok a témáról, de már kissé elmentünk más irányba.

azt gondolom amióta ismerjük egymást, Eszterke szeret engem. mindegy milyen szeretettel, de meglátott bennem valamit, amiért érdemes lettem rá. Dan szintén. egy pár hét különbséggel vettük fel a kapcsolatot egymással, igaz Dannal jóval előbb találkoztunk, de pótolta ezt a sok-sok órányi éjszakai telefonálás, amit Eszterrel folytattam. az is tény, hogy mint minden idióta leszbikus, szerintem elég nehezen alaktottuk barátsággá ezt a két kapcsolatot, mindhárman belekerültünk mindenféle érzelmi viharokba, de végül remekül megállapodtunk asszem már egy éve, hogy ők egymáséi lettek, én meg a barátjuk. még ha Eszter most mást is gondol. teltek a hónapok, én kimásztam a gödrömből, volt egy kisiklott kapcsolatom, melyet én siklattam ki, míg aztán decemberben ők összeismertettek K.-val, itt kezdődött az egész. először a Visben, mikor kimentem cigiért Dannal. (persze már előtte is minden alkalommal szinte azt hallgattam Esztertől, hogy "majd ti ketten a Dannal együtt kimentek Svédországba, és ott boldogok lesztek", holott Dan éppen akkoriban már Eszterrel akart boldog lenni akárhol, én meg azt sem tudtam kivel...) ezt sem fejeltem el. aztán asszem talán kétszer aludtak nálunk, ami nagyon jkó buli is lehetett volna, valóban egyszer én hisztiztem be, második alkalommal pedig ők vesztek össze nagyon (mármint Dan+Eszter). Eszter féltékeny volt mindig is Katára. és szerintem pontosan azokra a tulajdonságaira, amiket részletezett. és amit annyira frappánsan fogalmazott meg, hogy jobban nem is lehetett volna.

"Mert vhol ő megtestesíti a körülöttem lévő világot. Az egész generációját. Az erősek erőszakosságát. A transzok bizonytalanságát, amit folyton kompenzálnak. A játszmázásokat. A törtetést a boldogságért. Az idealizmust és a szennyet, a kedvességet és a bűnöket. A kis emberi gyarlóságokat, a bukdácsolást és a nagy hátbadöféseket. A rajongást és a sárba rántást, a magasztalást és az arcul köpést." (www.tua-rege.freeblog.hu)

DE.

K. úgy jut előbbre az életben, ahogy egy csomó ember körülöttünk, csak éppen nem ismerjük őket. nem színlel, nem bájolog, könyörtelen és tapintatlan és gúnyos. mindezzel együtt érzékeny de éppen csak annyira mint a mimózavirág... elég, ha csak én látom, hogy milyen valójában, pont elég. mert nem tartozik a világra, mert akkor sebezhetővé válna, és ezt nem akarja.
De ő is csinálhatna fesztivált, ő is lehetne féltékeny... hogy Eszterke már mennyi mindent élt meg. hogy milyen országokban járt, hogy sárkányrepülőzött, hogy vitorlázott, hogy gyorsulási verseny stb.

csak persze ő nem teszi.

Eszterke attól fél, kevés az ideje. talán az idő az amire féltékeny... ami nekünk lehet, hogy több jut kicsivel. de az is lehet, hogy holnap meghalunk - olyan modern Rómeó és Júliaként elüt a busz egyszerre mindkettőnket - akkor hova lesz idő? akkor talán megérti, hogy nem ezen múlik?

Tegnap majdnem elsírtam magam, mikor apuval azt a bizonyos beszélgetést megejtettük. mert TUDOM, hogy én alakítom az életem, ha rosszul, hát istenem rosszul. ÉS akkor mi van? most megtehetném, hogy felállok, kimegyek a vonathoz és elutazom Lengyelországba, és holnap visszajövök. csak egy példa. hülye példa, de mégis az. ki szabja meg mit tegyünk vagy ne tegyünk az életünkkel? a barátok? a család? egyszerűen ki kell lépni ebből a hülye, makacs képzelgésből. és ez már Dannak is szól... mert neki minden amit fel tudok ajánlani egy nemsokára szabad albérlet...

Dant sem szeretem jobban csak másképp. mert a barátság sem fekete vagy fehér, sőt nem is csak szürkeárnyalatok léteznek. leginkább a Dannal való barátság színe a lila az Eszteré pedig a piros na ezt rakd össze.

Ja és a barátságról. van egy barátom. vagyis barátnőm. nem olyan mint Eszter meg Dan. annál ezerszer színesebb. nincs is színe. vagy ha mégis kéne adnom valamit neki, akkor oktarin színű lenne... de ezer cívódás és veszekedés tarkította és tette olyanná amilyen. most is nagyon hiányzik. pedig én vagyok aki nem keresem. és tegnap mikor felhívtam, hogy elmondjak valami semmilyen lényegtelen infót, csak egy üzenetet, akkor hallottam a hangján, hogy nagyon várta, hogy hívjam. de nem hívom. mert neki kell, mert ő baszta el, mert szeretném, hogy tanuljon az esetből. és nem a felém irányuló barátságra tanítom, hanem arra, hogy magához hogyan legyen kedvesebb...

persze elkalandoztam megint. annyira felkavart Eszterke postja, most meg már nem tudom mit akarok.

ennyi az érvelésem. és nem kell mondanom miért.