Egész nap ez járt a fejemben... 3 vizsgából 2 sikerült, persze nem az én érdemem... semmi sem az én érdemem az utóbbi időben. Akitől segítő kezet vártam belémrúg, s akitől semmi sem vártam már az életben, az meg bátorító szavakat adott. S akitől azt vártam volna, csak azt az egyet... az nem adja meg... hát igen. Nem tudom mi lesz velem. S ma azt is megkaptam, milyen erős lány vagyok. Hol? Max mellben... hülye. szóval már nem látom a lejtő tetejét amin elindultam, mert már rég elindultam rajta... de az alját sem... s fénysebességgel száguldok el a pici emelkedők mellett, melyek a kiutat jelentenék. TUDOM, hogy vége lesz egyszer ennek is, s jobb idők is jönnek majd. De most, mikor minden nap gyomorgörccsel fekszem, kelek, nem is alszom jól, s szinte minden nap sírok... most még nem látom a végét.... csak kapaszkodtam volna abba ami elindított a lejtőn, de nem lehet, végig kell csinálnom. Nélküle, egyedül. Egyedül. Egyedül.
Utolsó kommentek