Szívbemarkoló zene jár a szívbemarkoló érzésekhez. Hallgatom Eszter zenéit, s magamba mélyedve merülök el az érzelmeim tengerében. Hullámok verik a sziklafalakat, melyeket béna módon próbáltam magam köré emelni, persze elszúrtam a falakat is, mint annyi mindent az életben. Talán tényleg csak egy lúzer vagyok, nem is értem mit esznek a nők rajtam. Nem vagyok én senki sem ebben a vikágegyetemben, talán néha vannak gondolataim, nem úgy mint a többségnek, droidok csupán, agyatlan gépek, sminkbe meg öltönybe bújtatva... előtűnni a szürkeségből, kiemelkedni, erre vágynak, s ettől válnak annyira szürkévé, és unalmassá. Lehetsz emos, vagy éppen egy füves hippi, pont olyan vagy mint a többi. Sőt, talán nagyobb tömeghez tartozol, mint a magányosok. A magányosok nem tartoznak sehova sem, s talán úgy tűnik elsőre, hogy sok barátuk van, buliznak, s jól elvannak. De aztán mikor leszáll az este, s egyedül lesznek, egy szál cigivel, vagy egy gitárral a kezükben kiülnek az ablakba, láthatnád az igazi arcukat. Persze nem látod sosem. Nem akarják, hogy lásd.
Talán nem is erről akartam beszélni. Csak a zene hozta ki belőlem. Tele vagyok most fájdalommal. Ez nem olyan fájdalom, mint amit a szakítás után éreztem. Más... olyan magányos fájadalom. Olyan, hogy szeretnék felülni a biciklimre, s elmenni egyedül, valahova nagyon nagyon messzire, nem vinni semmit sem magammal, sem a szívemben, sem a táskámban, csak tekerni, ki a világból, hajnali harmatcseppeket lesni az erdőben, s este mohán hajtani álomra a fejem, s egyedül, csak egyedül lenni. Gyűlölöm az egyedüllétet. Mikor este lefekszek az ágyamba, s felhívom Picúrom, s elküldök egy pár smst, hátha ők is egyedül érzik magukat, s tudassam velük, hogy nincsenek annyira egyedül... De most jó lenne egyedül lenni. Kicsit kikapcsolni a világot. Ó, hát persze ez nem így megy.
Zsú mondta, hogy akkora szívem van, hogy beleférne egész Budapest. Lehet benne valami. Talán túl lelkiismeretes vagyok, s nem tudok hazudni, becsapni, hitegetni senkit sem. Ha néha megteszem az csupán kíméletességből van, de akkor is rágódok, s gyűlölöm magam érte. Hát ennyit a nagy szívről. Beleférnek sokan. De most hirtelen túl sokan lettek. S vannak akikkel szeretnék foglalkozni, beszélgeti velük, de nem vagyok még túl a nehéz időszakon. Talán még nem vagyok teljesen túl mindenen, s ezt nehéz megérteniük...
Hát nem is tudom. Ezért akarom most annyira a sokszor gyűlölt magányt. Ezért akarok egyedül lenni.
Utolsó kommentek