Talán mert nem szól hozzám senki sem, ezért hát soraimmal tovább gazdagítom a világháló oly nagy szeméttárolóját.
Nos megvolt az alvin koncert, köszönöm szar volt. Nem Alvinék miatt. Újra és újra rá kell jönnöm, hogy már nem vagyok tizenéves, hirtelen a huszonévesekhez tartozom, és lassan közelebb a 30hoz mint a 20hoz, rá kell ébredni az ember lányának, hogy nem való ő már a ZPbe. Amikor odavaló (ez most vajon két szó, vagy egy??:) lettem volna, eszem ágában sem volt odamenni. Hugiék tequilát ittak, meg metaxát, én meg láttam két lányt kézenfogva, és nem csak úgy megfogták egymás kezét... szóval egyből indulni lett kedvem. Aztán arra jutottam, hogy holnap úgyis éjszakás leszek, hát elmegyek a Vis Majorba, iszom/iszok valamit. Meg is lett az eredménye, betetőzte a mai napot, savanyú volt a kakaóm amit hoztak. Annyira szégyelltem magam, olyan kedves volt a pincérnő, még sosem láttam, és olyan ciki volt. Megkóstolta, azt mondta határeset, de lehet, hogy nem volt neki az, viszont a második amit kaptam, az már finom édes volt. Mire kihozta, addigra már nem bírtam visszafojtani a könnyeimet, egyre csak Sz. szavai jártak a fejemben, bár részeg voltam, minden mondata élesen bennem van. - Visszaszerezhetnél, te is tudod... - Mindkettőtöket szeretlek... - Ha becsajozol, akkor szeretkezek veled... olyanok mint a késdöfés, de olyan jó emlékezni rájuk, mert eszembe jutattják milyen érzés volt az ölében feküdni a Margiszigeten, és csak ölelkezni. Persze ez nem édes ölelés... csak olyan keserédes.
Írtam neki ma egy emailt. Arról szólt, hogy soha nem szabad hazudni, és hogy ne beszéljünk és találkozzunk, mert nem akarom, hogy miattam hazudjon a D.-nek. Gyűlölöm őt, bár Sz. azt mondja nem miatta lett vége, de én sosem szerettem... de nem akarok neki rosszat. Ha tényleg szeretik egymást, akkor ki kell állnom a képből végleg, hogy legyen esélyük a boldogságra.
Lehet vajon úgy élni, hogy az ember csak szenved és sír? mindig csak sír?
Vajon nincs egy ösztön...egy túlélő ösztön elrejtve legbelül, ami feltámad, és új párt keresek majd? A szívem most be van zárva, egy kőbe. Nem irigylem a lányt, aki hozzá akar majd férni. Meg kell majd dolgoznia érte, és talán nem is érdemes...
Most megint csak ürességet érzek. Egyre csak azokra a pillanatokra, estékre gondolok, amikor a legboldogabbak voltunk. Mikor még felhőtlen volt a szerelmünk. Soha nem éreztem ilyet senkivel sem előtte. És mikor arra gondolok, hogy mással éljem át, nem is akarok... Talán elmúlik egyszer...
Nagyon rossz egyedül.
Írt ma a miskolci lány barátnője, nem mintha jól esett volna, hogy idegen csajok írogatnak, elvégre nem kell mindenkinek az én telefonszámommal rohangálnia, semmiről nem szólt az sms, csak hogy tudassa velem, hogy van, 3(!!!) napja, és hogy nagyjából kopjak le a nőjéről. Hát nem mondom, hogy nem kedveltem a lányt, jókat beszélgettünk, de miután a szívemben szerelemnek nincs szabad hely....
Hazafelé a Lehel téren egy hajléktalan pénzt kért borra. Hát adtam neki. Mennyiben különbözik ő, akinek a kezébe adok 200 ftot, és elmegy piáért, mint azok a fiatalok akiket ma láttam, akik szétdobálják a szemetet, és kannás bort vedelnek, majd fetrengenek a saját hányásukban 18 évesen...
Szóval mondtam neki, hogy legyen egy jó estéje:-)
Utolsó kommentek