nem akarom leírni, de le kell, mert annyira a történtek hatása alatt vagyok.
összevesztünk. nagyon. én meg csak rá akartam ijeszteni. valójában én nem is ilyen vagyok. ÉN soha nem akarnék meghalni... csak majd ha eljön az ideje.
Bevettem 5 szem altatót. Majd elmentem hányni. Kb. fél órán át nem is volt semmi. T. nagyon ideges lett, és orvost akart hívni. én meg mondtam neki, hogy nem kell, kialszom magam, aztán annyi. később én hívtam fel az ügyeletet. arra már nem emlékszem.
mint ahogy utána nagyjából semmire sem.csak képek, érzések.
Jött valaki. Tibike elrohant. akartam neki puszit adni. de ő nem akarta. T. azt mondta nagyon kedves és vicces voltam. nevetgéltem. megkérdezte a doki, hogy ittam-e valamit, mire azt mondtam: - Szörpit. Azt elég biztonságosnak találja?
Szóval jó fej lehetettem. Meg mondta a doki, hogy kihívják a mentőket, és kezdjek készülődni. Én meg jó kislány módjára elmentem fogat mosni, és felvettem a cipőmet, mire ő kérdezte, hogy abban a vékony cipőben akarok menni? Mire én felháborodva közöltem, hogy "EZ egy TEVA cipő..."
A mentőből nem sokra emlékszem. Csak hogy T. fogta a kezem, én meg egyfolytában kukucskálni akartam előre fele, de mondták, hogy ne mocorogjak.
Majd a kórházban minden olyan fehér és hideg volt. Az orrom alá dugtak egy papírt. Nem tetszett, hogy ilyen állapotban alá akarnak íratni velem bármit is. Féltem, hogy zárt osztályra vittek.
Az utolsó kép amire emlékszem, Hugi volt, ahogy integetett az ajtóból... hogy került oda??? Mikor jött? Anyu ott volt?
Sötét.
Sírásra ébredtem.
Kinyitottam a szemem. Valaki bejött. Egy nagy kórteremben voltam. Volt vagy 12 ágy. Középen egy. Azon sírt egy lány. Egy hatalmas plüss leopárd volt nála. Bejött egy nő. fehérben beszélt hozzá, próbálta megnyugtatni. De csak rosszabb lett. Közben megtudtam, hogy hajnali 4 óra van. Még mindig nem tudtam a koordinátáimat. A lepedőm szerint a Péterfyben voltam, de a szomszédom lepedője szerint a Szent Margitban... A lány kiabál. Kimentem teát kérni. Megittam. Jó volt. Kórházi.
A lány azt ordítja, hogy ő Tutanhamon lánya, és azonnal kéri az autóját. Ekkor voltam biztos benne először, hogy a zárt osztályon vagyok. A másik nő később arról érdeklődött, hogy én is abortuszra jöttem-e. Ekkor voltam benne biztos másodszor.
Később persze azért kiderült, hogy nem.
Nemsokára végre telefonhoz jutottam, felhívtam T-t. Aki már úton volt. És évek telek el mire megérkezett. (megint csak évek a reggeliig. de én már csak ilyen vagyok:)
Fél 10-kor jött a vizit. Beszélgettünk kicsit. Aztán kiadták a zárójelentést.
Előtte beszélgettem pár emberrel. Ott volt Magdi. Nem tudom miért, mielőtt mondta volna, már tudtam a nevét. A barátja alkoholista, előző este bevett egy pár szem gyógyszert. Aztán hívta a mentőket. Rutinosnak tűnt. Aztán a terhes lány. Azóta sem megy ki a fejemből. Nem tudom a nevét. Nem sokat tudok róla. Csak hogy 14 hetes terhes. Egy hete hagyta el a barátja. És van két gyereke. Előző este szólt a volt férjének, hogy vigye el a gyerekeket. Aztán bevette a gyógyszereket. Sokat. Egész reggel sírt. Majd 8 óra után nem sokkal elment. Egy szál pulcsiban, minden nélkül. Úgy érzem segítenem kellett volna. Remélem nem sikerül neki. Remélem talál mentőövet.
Mikor T-vel kiléptem a kórház kapuján valóban egy másik lány jött ki, mint aki bement. Minden megváltozott. Nem is az ami történt velem, hanem amiket ott láttam. Úgy érzem örökre az agyamba vésődtek ezek a sors-szilánkok. Az arcok talán elmosódnak, de ezt soha nem felejtem el.
T. ragaszkodott hozzá, hogy anyut felhívjam és elmondjam. Tudtam, hogy nem jó ötlet, de nem akartam ellentmondani. Persze totál kiakadt. T. maga a sátán most a szemében, én meg pakoljak össze, és azonnal menjek haza.
Úgy érzem valami elkezdődött. Bennem. És talán köztünk is.
Miért mennék haza mikor ez az otthonom?
Utolsó kommentek