persze mire ide jutok, hogy blogot írjak nyugodtan, addigra annyira izgatott vagyok, hogy minden kimegy a fejemből amiről írni akartam. tudom, hogy akartam írni az anyaságról, meg hogy van-e olyan, hogy az ember unalmában él át világfájdalmat, és hogy amikor eljön az igazi, majdnem szó szerint fehér lovon, akkor az ember lánya csak bámul ki a fejéből, és azt mondja neki: "Kösz, de nem."
mérges vagyok ezért. igazán mérges, de nem lehetek az, mert ha ő tényleg így gondolja, akkor ez az ő joga, az ő döntése. persze ezek a pasik most mind elmennek, és jön majd aki megveri, vagy elveszi a pénzét, vagy úgy kell kuporgatniuk minden fillért, és a gyerekének nem tud megadni mindent. majd akkor emlékszik vissza ezekre a fiúkra, akik voltak, és akiket elküldött maga mellől. az egészet mintha látnám előre, de nem akarom, mert azt akarom, hogy boldog legyen. és semmit nem tehetek a boldogságáért.
Utolsó kommentek