éjjel íródott munka helyett közben :-)
Talán az a baj, hogy mindig túl sokat foglalkoztam mások véleményével. Mostanra eljutottam odáig, hogy nem is ismerem magam. Vagyis nem tudom külső szemlélőként nézni a dolgokat. Persze mit számít mit gondolnak mások? Attól nem leszek jobb vagy rosszabb ember, maximum gyomorgörcsös.
Ma alig aludtam, reggel meg végigsírtam az utat Kedvesig, egyszerűen rettegtem attól, hogy beállít a Nej, mert ez az ő háza, és továbbra is jogtalannak tartom az ottlétemet, de nem látok más megoldást a találkozásokra, miután Kedvesnek meg Kiskékszeművel kell lennie. Meg hát annyira szeretné, hogy majd együtt lakjuk… szóval barátkoznom kell a házzal. Másképp látom már a dolgokat, mint pár hónapja. Nem vagyok elvakultan "énaztánodanemköltözök" … már nem úgy tekintek rá, mint egykori közös otthonukra, hanem mint a házra, amiben két édes pasi lakik. Kedves átrendezett egy pár dolgot, meg próbál rendet tartani. Annyira aranyos! Mondtam neki, hogy ebből az "otthon ülök vagy vágom a fát kint" macsós helyzetből pillanatok alatt alkalmazkodott az "ellátom a fiamat maximálisan és nem is olyan bonyolult dolog a háztartás" helyzetig. De elmondtam neki, hogy szeretném, ha tudná, hogy ha együtt fogunk lakni visszakövetelnék egy pár feladatot ezek közül, mert vannak női munkák amiket kifejezetten élvezek. Azt mondta, hogy ne aggódjak, amint eljön az ideje, könnyű szívvel átadja őket.
A Nejjel való találkozástól természetesen nem azért félek, mert hogy nekem esne, nem is feltételezek ilyet róla, ennél sokkal intelligensebb nő szerintem. Csak mindkettőnknek roppant kellemetlen lenne. Kedves szerint túl kell ezen esnünk egyszer, szerintem meg nem szükséges, hogy egy házban legyünk egyszerre huzamosabb ideig ami akár egy perc is lehet…:)
A találkozáson túlestünk, ennyi egy időre elég is volt.
Kedves holnap megy ügyvédet intézni, én most először az életben igazán szeretném, ha sok pénzem lenne. Hogy ne kelljen cívódniuk az anyagi dolgokon, hogy a körülményekhez képest "szépen" váljanak el… de ez most nem lehetséges, és nekem támaszt kell nyújtanom Kedvesnek. Azt mondta minden könnyebb, mikor ott vagyok. És én meg is fogok tenni mindent, hogy érezze, hogy számíthat rám. Ő bizalmat szavazott nekem mikor szinte csak a levegőben lebegtem előtte, ő bátran a szakadék szélén állva, határozottan lépett felém, holott nem sejtette akkor még, hogy biztos talajra lép-e. szerintem már megértette, hogy mit jelent nekem, és hogy amíg mindketten ugyanezt érezzük addig nincs semmi, ami véget vethetne ennek.
Tudom, az emberek rosszak. (persze én nem :P) Persze, lehet rögtön bizalmatlanul indítani. Mint ahogy tettem én is nála. Kétségek gyötörtek, mikor hónapokon át "hozzá" ment haza. De tudtam, hogy a Nej milyen lelkiállapotban van, és - habár minden pillanatban éreztem, hogy engem akar - azért józan ésszel végig gondolva nem lett volna jó ötlet, hogy két kapura játsszon… nem is tette, mert nem olyan. Döntött, és vállalja a döntése minden következményét, vállára vette ezt a súlyt, és én ezért felnézek rá. Hogy mert tenni a boldogságáért.
Ugyanezt érzem Hugival szemben is. Habár imádom a Tibit, soha nem kívánhatnék jobb pasit Huginak, mint ő. De ha egyszer neki nem ő az igazi, akárki akármit is mondhat. És ő is meglépte. Mert boldog akart lenni, nem pedig abban a langyos pocsolyában élni, amit az ő kapcsolatuk már jeletett neki.
Mert lehet élni egy pocsolyában is. Sőt lehet szeretni azt akivel benne vagy. De ha elmúlik a szerelem, és jön a kihűlés, akkor egy olyan ember legyen melletted, akivel azt is vállalod.
Néha eszembe jut mi lett volna, ha Berennel maradok. Ha nem engedek annak a vad érzésnek ami akkor ott este rámtört. Ha nem könyörgöm zokogva az egész Akácfa utca füle hallatára, hogy beszéljünk, hallgasson meg…csókoljon meg... mi lett volna?
Lenne egy pocsolyám. Meg kb 2 gyerekem. És minden bizonnyal más foglalkoztatna, nem a svéd nyelvtanulás vagy a farmakológia. És biztosan nagyon jól meglennénk, mert Berennel nagyon jól meg lehetett lenni…. Csak éppen nem tudnám értékelni, és előbb-utóbb jött volna megint egy őrült vágy…
Annyi minden történt azóta. És tudom, hogy Kedves sok mindenben hasonlít Berenre. Talán nagyon is, csak egy csipet önbizalommal és határozottsággal van fűszerezve. Ami kell a mindennapos hülye kis harcainkhoz. Amitől nem érzem sem elnyomva sem magas lovon magam. Amitől azt gondolom, hogy ha elpocsolyásodunk majd egyszer, akkor is jó lesz. Ha mástól nem, akkor attól, hogy fogok tudni értékelni egy ilyen embert, mint ő. Úgy, ahogy a Nej nem tudta. És ez nem az ő hibája!!!! Csak túl korán kerültek össze, és hiányoztak a tapasztalatok. Adnék belőle neki bőven. Nekem kicsit sok...
Utolsó kommentek