Ma igazán keveset aludtam, és igazán rosszul. Sikerült megint mélypontra kerülni, pedig tegnap... már tegnap olyan közel voltam ahhoz, hogy kimásszak. Tele voltam tervekkel. De mások miért is akarnák, hogy én kint legyek?
Nekem tiszta a lelkiismeretem, az egyetlen amit tudok, hogy nem adom őt harc nélkül. Csak azért, mert ő odaállt elé, és felvállalt egy kicsit. Ha nem tette volna, nem lenne jogom. Sem hozzá, sem ahhoz, hogy szeressem.
Azt mondta ma, hogy bőven kihasználjuk a fegyvernemeket. Én nem is tudom mit csinálok. Csak ösztönből jön az egész.
Azt tudom, hogy ha ezt tudtam volna, akkor nem kezdem el. Vagy nem így.
Azt is tudom, hogy ha EZT tudom, sosem kezdek a Nagy Katával. Bármekkora fájdalmam volt, sosem akartam tönkre tenni a szerelmem életét. Pedig megtehettem volna.Így fordul át a szerelem gyűlöletbe, és így teszi tönkre a napjaimat. Az egyetlen amivel védekezhetek, hogy olvasatlanul törlök tőle mindent. Gyűlölöm... és azt is, hogy ilyen érzés van bennem egy másik ember iránt.
Az egyetlen ami most vígasztal, hogy nemsokára látom, és átölel, és a vállamra hajtja a fejét, és a világ ott biztonságos és puha. És ha ennek vége lesz, mert nem engem választ, azt is csendben fogom tűrni, úgy, hogy senki ne lássa a könnyeimet. Főleg ő ne, mert nem akarok neki fájdalmat okozni.
Utolsó kommentek