Hiányzik. Pontosabban mondva, tudom, hogy ő már sosem lesz, tudom, hogy OLYAN kutyám sosem lesz mint ő... nem lesz olyan az illata, a személyisége. De hiányzik egy kis vagy éppen nagy szőrgombóc. Még akkor is, ha felelősséggel járt a dolog, sétáltatás, alkalmazkodás. Nyaralni sem volt egyszerű vele, hiszen a legtöbb helyen megsértődtek, hogy kutyát akartam vinni a nyaralóba...
De hiányzik ez a felelősség. Hiányzik, hogy hazajövök, és nincs itthon senki, akiről tudom, hogy egész nap csak engem vár, hogy együtt legyünk, sétáljunk, játsszunk...
Nézelődtem a neten, és találtam egy elég mókás leírást, mely tökéltesen tüközi a fajtát, nekem is volt már vele tapasztalatom (érdemes végigolvasni):
"Történetesen nagyon hasonlít a foxihoz, de ezt a témát inkább hagyjuk, legyen elég annyi, hogy AZ ERDEL NEM FOXI, még kevésbé nem óriás foxi. Egy magára valamit is adó erdelgazdi ezen beskatulyázó besorolás hallatán sértõdötten, orrát égbe emelve tovavonul, habitustól függõen kikéri magának az elhangzottakat. Úri neveltetésû erdelgazdi türelmesen elmagyarázza az oktondiknak az erdel és a foxi közötti származás- és kinézetbeli különbségeket. Az erdel másik érdekessége – azon túl, hogy nem foxi –, hogy nagy. A terrierek között legalábbis a legnagyobb. Kis túlzással, mert ugyan egy Orosz Fekete Terrier nevû fajta még nála is nagyobb, de az erdel volt elõbb alapon, jó angol szokás szerint ragaszkodunk a tradíciókhoz. Ha megfigyeljük az erdelünket, látható, hogy testének arányai milyen négyzetesek, õ maga pedig milyen vonalas. Vagy inkább akaratos. Mások szerint makacs. Megint mások angyalnak mondják, kezdõ erdelesek és kölyökerdelek gazdái egyenesen az ördögöt látják benne. Elgondolkodtató, hogy milyen egy baltafejû angyal?! Cserébe szelektíven hall. Persze irtó gyorsan tanul, legelõször inkább a marháskodásban tûnik ki, de érdemes az okításába energiát fektetni, mert sikerélménye lesz a gazdinak. Amikor elvisszük a kutyaiskolába, néhány hét alatt kinövi a kezdõcsoportot, mindenkit elkápráztat vadító gyorsaságú felfogásával, pontos feladat-végrehajtásaival, azzal, ahogy csüng a gazdin, és teljesíteni akar, ahogy várja az új feladatokat, a kihívásokat. Aztán eltelik két hónap, a büszke gazdi sutba vágja kemény következetességét, mondván: az õ erdele a tökéletes kutya, aki tud mindent. Ekkor kezdõdnek a bajok. Ekkor jönnek elõ a szelektív hallás tünetei is. Hívod a kutyát, az hátrabiccent, és lelassítja lépteit, majd visszasandítva meglép a sokkal izgalmasabb történések felé. A modern kutyakiképzés számos lehetõséget kínál, hogy meglepjük erdelünket. Itt van például a klikkerõrület. Elsõ lépésként rá kell vezetni az erdelt arra, amit már amúgy is levesz a nekikészülõdés elsõ pillanataiban, azaz, hogy ha van klikk, van kaja is. Ezt unásig ismételgetjük, klikk-kaja, klikk-kaja, klikk-kaja. Erdelünk türelmetlenül toporog, hogy ide nekem még egy kiló virslit, sajtot, májacskát, majd másnap klikkelõ hangokra ébredve ráeszmélhetünk, hogy többé nincs szükségünk ébresztõórára, kutyánk a kaja reményében fogai között tartva a klikkert bõszen kattogtat, ezzel sürgetve mielõbbi ébredésünket. Hát, igen, az erdel egy trimmelõs fajta, ami azt jelenti, hogy a trimmelt kutya elegáns, szemet gyönyörködtetõ és csodálatos, a nem trimmelt kutya pedig bozontos, bohókás, kacskaringós szemöldökû, idõnként még loncsos is, mint egy piszén pisze kölyökmackó. Persze, mivel mindkét változat erdelbõl van, éppen aktuális kinézetének megfelelõen viselkedik. Hol lordként, hol teddymackóként. Mindkét forma esetén produkál viszont egy irtó bosszantó dolgot, nevezetesen az ivás utáni szakállcsurgatást. Mindezt bõvebben kifejtve a következõkrõl kell szót ejteni. Elõször is az erdelek többsége mohóságból, vagy valami más okból addig iszik, amíg el nem fogy a tálból a víz. A másik lehetõség, hogy ahányszor elmegy a tál mellett, minden alkalommal belelaffant. Minthogy mind a kan, mind a szuka erdel szakállal rendelkezik, minden egyed belelógatja irdatlan mennyiségû szõrét az ivóvízbe. E mûveletet addig végzik, amíg, mint egy szivacs, szakálluk tökéletesen telítõdik hidegvízzel. Na, ekkor futnak nagy lelkesen a gazdihoz, ölébe hajtva buksijukat, vagy csak megállva elõtte csurgó szakállal, kb. két-három deci vizet folyatva a lábára. Ezt leginkább akkor szeretik mûvelni, amikor a gazdi munkába készül, vagy színházba megy és már szépen felöltözött, avagy napozva fekszik a kertben. (Ilyenkor felhevült hátára csurog a jéghideg erdelnyálas hákettõó)."
Utolsó kommentek